Bölcsődénk Újpalotán, a Pólus Center közelében helyezkedik el, ami 112 férőhelyes, 4 felújított gondozási egységgel rendelkezik. Minden csoportnak saját játszóudvar része van, ahol a kisgyermekek korának megfelelő játszóeszközök vannak letelepítve, nyáron a pancsolási lehetőség biztosított.
Minden egységnek kialakításra került tornasarok, labdafürdővel és egyéb nagymozgást fejlesztő játékkal felszerelve.
Az őszi-téli időszakban a gyermekek délelőttönként rendszeresen látogatják az intézményben kialakított só-szobákat, ami térítés ellenében délután is igénybe vehető azoknak a gyermekeknek, akik nem vesznek részt a bölcsődei ellátásban.
Lehetőség van időszakos gyermekfelügyelet igénybevételére a szülő alkalmi elfoglaltsága idejére, a meghatározott térítési díj ellenében, ahol néhány órára is, előzetes igény bejelentés alapján kérhetik gyermekük felügyeletét.
A kerületi főzőkonyháról a gyermekek életkorának, fejlettségének megfelelő étel kerül kiszállításra, továbbá igény szerint diétás étrendet is tudunk biztosítani.
Célunk a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, a családias légkör kialakítása, valamint az egyéni igények kielégítése. Szakképzett kisgyermeknevelőink szeretettel várják Önöket és gyermekeiket.